Vannak, akik már most megveszik a kicsinek az iskolai uzsonnásdobozt, és nézegetik az egyetemi felvételi ponthatárokat, de nem kell túlzásokba esni. Az 5. hónap tökéletes arra, hogy összeállítsd a babakelengye-listát, és apránként beszerezd a szükséges holmikat.
A második trimeszter könnyebb és gondtalanabb időszakát használd ki, tervezd meg a bevásárlásokat. Érdemes előre venni azokat a dolgokat, amelyek beszerzése, kiszállítása, esetleg legyártása, elkészítése több időt vesz igénybe, így nem lesz kapkodás, stresszelés, hiszen még van időd bőven.
De egy-két babaruhát, cumisüveget vagy játékot most azonnal is megvásárolhatsz, mert nagyon jót fog tenni a lelkednek, és persze úgysem fogsz tudni ellenállni egy édes kis rugdalózónak vagy egy plüsselefántnak. Legyenek is ott a gyerekszobában, hogy minél többet mosolyogjál.
Írj egy listát!
A legjobb, ha minden ott van előtted feketén-fehéren vagy éppen színesben. A lényeg, hogy ne a pillanatnyi hangulatod szerint, vagy a bolt választékától elcsábulva vásárolgass. Ezzel elkerülheted, hogy legyen 246 db cuki mini bébirucid, amit a babád úgyis kinő egy-két hét alatt. És nem állsz majd ott a zuhanyzóban tanácstalanul, hogy a kiskádba hajolgatva leszakad a derekad, mert nem vettél fürdetőállványt.
Ha van egy jó listád, akkor okosan, átgondoltan és beütemezve tudsz mindent beszerezni, nem mellesleg a pénztárcádat is megkíméled a felesleges kiadásoktól.
Nem tudod, mi legyen a listán? A letölthető anyagok között találsz egy babakelengye-checklistát, ami jelentősen megkönnyítheti a dolgodat.
Tervezd meg és rendezd be a babaszobát
A kiságy, a kényelmes matrac, a pelenkázó, a szoptatófotel, a járóka mind olyan felszerelés, aminek a kiválasztásához és beszerzéséhez idő kell. Ezeket már most elintézheted. Pár hét múlva nagyobb hassal, esetleg bedagadt bokával és hátfájósan nem biztos, hogy kényelmes lesz az utánajárás, az ügyintézés.
A babakocsit, a kengurut, az autósülést se felejtsd el. A kiskád, a fürdetőállvány, a légzésfigyelő, illetve a bébiőr is olyan tétel, amit jobb a lista elejére venni.
Az etetéshez, fürdetéshez, ápoláshoz szükséges kiegészítők
Ezekért nem kell azonnal az üzletbe rohannod, ráérsz apránként beszerezni. A cumisüveg, mellszívó, orrszívó, pelenka, popsikrém, fürdőlepedő, vízhőmérő, lázmérő és még megannyi kiegészítő gyorsan beszerezhető sok helyen, ütemezd be a vásárlásokat kényelmesen.
Mire figyelj a babaruhák kiválasztásakor?
A legfontosabb, hogy természetes, légáteresztő, bőrbarát legyen a ruhák anyaga, a legjobb a 100%-os pamut. Praktikus, ha mosógépben mosható, nem igényel semmi extrát, mert hidd el, nem sok időd és energiád marad a kézi suvickolásra. A cipzáras ruháknál figyelj arra, hogy legyen alátét, mert anélkül irritálhatja a baba bőrét. Nem kell masni, fodros gallér vagy díszgombolás, veszélyes lehet!
A kombidresszeket, rugdalózókat egyszerűen fel lehet adni a kicsire, a póló-kisnadrág is jó összeállítás. Az első méret általában 56-os, ebből nem kell túl sokat beszerezned, mert gyorsan kinövi. Inkább a 62-68-as méretekből vásárolj többet, így az első hetekben nem kell újabb bevásárló körutat tenned.
Milyen évszakban születik a babád?
Amikor összeállítod a babakelengyét, vedd figyelembe, hogy hűvös vagy meleg időszakban érkezik a pici. Felesleges meleg sapkát, harisnyát és bundazsákot venned, ha nyáron születik. Meglátod, gyorsan nő, inkább ősszel szerezd be neki mindezeket, amikor már látod, hogyan fejlődik, mekkorára cseperedik.
+1 tipp:Hacsak nem ragaszkodsz ahhoz, hogy a babád mindenből újat kapjon, kérdezz körbe a rokonságnál, a barátoknál, sok kedves és már bevált holmihoz juthatsz így.






