A kisbabád már hall téged

A kicsi eleinte csak rezgéseket észlel, majd ahogy egyre fejlődik a hallása, a külvilágot is érzékeli, köztük a te hangodat. Ezt hallja a legtöbbször, ez ad neki biztonságot, így a hallás nemcsak a hangok érzékelését és feldolgozását jelenti, hanem fontos érzelmi kötődést alakít ki.

Így fejlődik a babád hallása:

A magzat füle már a terhesség első heteiben elkezd fejlődni, kialakulnak az akusztikus idegpályák, formálódni kezd a belső fül, a középfül, a fülkagyló, kialakul a dobhártya. A 21. hét körül a belsőfül összekapcsolódik az agykéreggel, innentől már érzékeli a kicsi a hangokat. 

Ahogy telnek a hetek, megkezdődik a hangok felismerésének és memorizálásának a folyamata, 

már reagálni is kezd rájuk, képes lesz különbséget tenni a hangok között. Megjegyzi az ismétlődő mintákat, például a ritmusokat, dallamokat és persze a te hangodat.

Milyen hangokat hall a babád odabent?

Hallja a szívverésedet, a légzésedet, a vér áramlását, még a bélmozgásokat is. Körülveszik a ritmusos, állandó hangok, ismerős, biztonságos környezetet teremtenek a számára. Ahogy elkezd mozogni, a magzatvízben is hangok keletkeznek. Ezek az első hangélményei, amelyek amellett, hogy elősegítik a hallása fejlődését, az érzelmi kötődés alapjait is megteremtik.

Milyen hangok jutnak be hozzá a külvilágból?

Az 5. hónaptól már érzékeli a külvilág hangjait, az erősebb zajokat, a zenét, a beszédet. Még csak tompán jutnak el hozzá, de már reagálhat rá különféle mozgásokkal. Összerezzenhet az erősebb, hirtelen zajokra, rugdosódhat, táncolhat a zenére, vagy éppen mozdulatlanná válik, megnyugszik, ellazul a hangodat hallva.

Beszélj hozzá, mesélj neki!

Sőt még énekelhetsz is, nem baj, ha nincs jó hangod, nem fog kritizálni, legfeljebb rúg egy-kettőt, vagy befogott fülekkel elvonul aludni. Zenét is játszhat neki, főleg a lassabb, dallamosabb muzsika lesz rá jó hatással, bár az ellenkezője is előfordulhat. Meglehet, hogy a te babád épp a rockot, a pörgősebb ritmust kedveli.

Az esti meséket már most elkezdheted bevezetni, szeretni fogja a hangodat. Bár a szavakat még nem értheti, a rendszeres mesélés elősegítheti a nyelvi érzékenység kialakulását, a szavak ritmusa, dallama pedig előkészítheti a későbbi beszédtanulást. Ráadásul ez a közös élmény már születés előtt megerősíti kettőtök különleges kötődését.

Oszd meg ezt a bejegyzést

Facebook
Twitter
LinkedIn

Iratkozz fel hírlevelünkre

Ne maradj le a várandósságod legszebb pillanatairól! Iratkozz fel és minden hónapban személyre szabott tartalmat küldünk – pont akkor, amikor a legjobban jön!

Iratkozz fel hírlevelünkre

Ne maradj le a várandósságod legszebb pillanatairól! Iratkozz fel és minden hónapban személyre szabott tartalmat küldünk – pont akkor, amikor a legjobban jön!