Miután megtermékenyül a petesejt, a szervezeted azon fog dolgozni, hogy olyan környezetet teremtsen, amelyben ez a kis élet képes megmaradni, fejlődni, majd végül megszületni. Ez pedig nagyon érdekes biológiai folyamatokkal megy végbe.
A beágyazódás folyamata
A megtermékenyített petesejt a petevezetékből néhány nap alatt eljut a méhbe, ahol a 6-10. nap között beágyazódik. A beágyazódás során a méh szövetei alkalmazkodnak: az erek kitágulnak, a sejtek sűrűbben rendeződnek, hogy az embrió biztonságosan megtapadjon. Ekkor a kis embrió kapcsolatba kerül az anyai vérkeringéssel, oxigént és tápanyagokat kap.
Megindul a méhlepény kialakulása, amely a következő hónapokban átveszi a tápanyag- és oxigénellátás, valamint a hormontermelés feladatát. A méhlepény (placenta) az embrió külső sejtjeiből és a méh nyálkahártyájából alakul ki: egyik része tehát az embrióhoz, másik az anyai szervezethez tartozik. A méhlepény nemcsak táplálja, de védi is a magzatot: kiszűri a legtöbb káros anyagot, és szabályozza, mi juthat el hozzá.
Hormonváltozások az első hetekben
Amint a megtermékenyített petesejt megtapad a méhben, a szervezeted hormonális működése megváltozik, hogy a terhesség biztonságban fennmaradhasson. Az embriót körülvevő sejtek hCG hormont kezdenek termelni. Ez a hormon már a 4. hét környékén kimutatható a vizeletből, ezért ekkor mutathat pozitív eredményt az otthoni terhességi teszt.
A hCG gondoskodik arról, hogy a petefészek továbbra is progeszteront termeljen. A progeszteron a terhesség egyik legfontosabb védőhormonja: megakadályozza az újabb tüszőrepedést és a menstruációt, így a méhnyálkahártya nem válik le, az embrió biztonságban fejlődhet tovább. Emellett ellazítja a méh izomzatát is, ezzel csökkenti az összehúzódások esélyét, a korai vetélést.
Az ösztrogén a női szervezet egyik fő hormonja, amely a ciklus és a termékenység szabályozásában játszik fontos szerepet. A terhesség alatt megemelkedik a szintje, segíti a méh növekedését, a méhlepény működését, fokozza a vérkeringést, mert a méhnek és a fejlődő embriónak egyre több oxigénre és tápanyagra van szüksége.
A hCG, a progeszteron és az ösztrogén együtt gondoskodnak arról, hogy a terhesség biztonságosan elinduljon: segítik a beágyazódást, fenntartják a méh megfelelő állapotát, és támogatják a fejlődő embriót az első hetekben.
Miért különösen fontos ez az első hónap?
Bár a terhesség első hetei szinte észrevehető változások nélkül zajlanak, még nem nő a hasad, nem érzed a kicsi mozgását, mégis ekkor kezd el fejlődni minden, ami a baba növekedéséhez szükséges. A baba öröklött tulajdonságai, például a neme, a haj- és szemszíne már a fogantatás pillanatában eldőlnek, és ettől kezdve minden sejt ennek a genetikai tervnek megfelelően osztódik tovább.
Az embrió sejtjei gyorsan szaporodnak, és elkezdik felépíteni a szerveket, az izmokat, a csontokat és az idegrendszert. A 4. hét környékén megindul az önálló vérkeringés első formája, és elkezd fejlődni az agy is.
Ha eddig még nem tetted, most már tudatosan kezdj el odafigyelni magadra és a kicsire. Kiemelten fontos a kiegyensúlyozott étrend, a megfelelő folyadékbevitel és a vitaminpótlás, főként a folsav. Kerüld a tiltott ételeket, italokat, élvezeti szereket – ezzel is segíted, hogy a baba egészségesen fejlődjön tovább.






