Felépülés szülés után – hüvelyi szülésnél és császármetszésnél

Akár természetes úton szültél, akár császármetszéssel jött világra a babád, a felépülés időt vesz igénybe. Biztos felmerül időnként benned, hogy amit most érzel, az normális, a regenerálódás természetes része, vagy orvoshoz kellen fordulnod a panaszaiddal?

A szülés utáni időszakban a méh fokozatosan összehúzódik, a hormonszintek is változnak. Hüvelyi szülés után előfordulhat, hogy a gátmetszés vagy repedés gyógyulása okoz érzékenységet, császármetszés után pedig a műtéti heg igényel ellátást. Természetes jelenség ilyenkor a has feszülése, enyhe görcsök jelentkezése, illetve a hüvelyi folyás, váladékozás is, ahogy tisztul a méh.

Pihenés és mozgás egyensúlya

Az első napokban a pihenés a legfontosabb – amikor csak teheted, lazítsd, feküdj, aludj, és engedd, hogy minél többet segítsenek neked. Ugyanakkor a mozgást sem szabad elhanyagolnod. Császármetszés után akár már néhány óra elteltével meg kell próbálnod felállni és lassan sétálni, hogy helyreálljon a keringésed. Hüvelyi szülés után pedig a medencefenék tornáztatása segíthet a regenerációban.

Milyen tünetekre számíthatsz szülés után?

A kisebb vérzés, váladékozás pár hét alatt megszűnik, közben előfordulhatnak utófájások is, amelyek a méh összehúzódásával járnak együtt – ez teljesen normális. A szoptatás kezdetén a mellek feszülhetnek, fájhatnak, de ahogy beáll a tejtermelés, ez jelentősen enyhülni fog. A tágult vénák miatt kialakulhat aranyér, a hormonális változások miatt fokozott hajhullás vagy különféle bőrproblémák. Ezek többnyire átmenetiek, idővel maguktól rendeződnek.

Hasznos lehet a medencefenék tornáztatása (pl. Kegel-gyakorlatokkal), mert sokszor van átmeneti vizeletszivárgás, vizeletvisszatartási nehézség, ezt a hólyagot, a méhet tartó izmok megnyúlása okozza. A tornáztatás segít gyorsabban visszanyerni a húgyhólyag feletti kontrollt.

Tapasztalhatsz még kisebb izomfájdalmakat, izomremegést, fázékonyságot, alvászavarokat vagy éjszakai izzadást – ezek is mind a hormonális és testi változások részei.

Nemcsak a testedet, a lelkedet is megviseli a szülés

Gyakoriak ilyenkor a hangulatingadozások, akár még a sírógörcsök is. A szülés után gyorsan csökken az ösztrogén és a progeszteron szintje, miközben emelkedik a prolaktiné, így nem csoda, ha az érzelmeid is összevissza kavarognak. De hamarosan kiegyenlítődnek a hormonszintek, és megnyugszol. A kimerültség, az alváshiány, a stressz is hatással lehetnek a közérzetedre.

Ha azonban tartósan levertnek érzed magad, nem tudsz örülni a babának, bűntudatod van emiatt, vagy úgy érzed, kicsúszik a kezedből az irányítás, fontos, hogy beszélj róla, kérj segítséget. A szülés utáni depresszió közel sem ritka jelenség, a párod, a családod, a barátaid mellett segíthet a védőnő, a perinatális tanácsadó vagy akár egy pszichológus, pszichiáter.

Milyen tünetek esetén fordulj orvoshoz?

  • Ha erős, alvadékos vagy hirtelen fokozódó hüvelyi vérzést tapasztalsz.
  • Ha a seb környéke élénkvörös, duzzadt, váladékozik vagy kellemetlen szagú – ezek fertőzésre utalhatnak.
  • Ha tartós lázad van (38°C feletti), ráz a hideg, rossz a közérzeted.
  • Ha nehézlégzés, mellkasi fájdalom vagy légszomj jelentkezik.
  • Ha hirtelen megduzzad a lábad, fájdalmat vagy elszíneződést veszel észre rajta.
  • Ha erős fejfájást, látászavart vagy szédülést tapasztalsz.
  • Ha nehezített vagy fájdalmas a vizeletürítés.
  • Ha erős vagy fokozódó hasi fájdalmat érzel, ami nem enyhül pihenésre.

A fenti tüneteken kívül is felkeresheted az orvosodat, ha bármiben bizonytalan vagy. A szülés utáni hetek önmagukban is fárasztóak, stresszesek lehetnek, nem jó, ha feleslegesen aggódsz. Eltart egy ideig, amíg újra a régi leszel, de nem is kell siettetned semmit. Most a legfontosabb, hogy napról napra erősödj, gondoskodj a babádról, magadról, élvezd az anyaságot – a saját tempódban.

Oszd meg ezt a bejegyzést

Facebook
Twitter
LinkedIn

Iratkozz fel hírlevelünkre

Ne maradj le a várandósságod legszebb pillanatairól! Iratkozz fel és minden hónapban személyre szabott tartalmat küldünk – pont akkor, amikor a legjobban jön!

Iratkozz fel hírlevelünkre

Ne maradj le a várandósságod legszebb pillanatairól! Iratkozz fel és minden hónapban személyre szabott tartalmat küldünk – pont akkor, amikor a legjobban jön!