Hüvelyi szülés: mire számíthatsz közben és utána?

Ahogy közeledik a kiírt időpont, úgy erősödhet a félelem, az aggódás benned. Vajon mennyire fog fájni a szülés? Meddig tart? Miből lehet tudni, hogy már beindult? Emellett még millió kérdésed lehet, de ha megismered a szülés folyamatát, az segíthet könnyebben és nyugodtabban felkészülni rá.

Mikor kezdődik a szülés?

A szülés három szakaszból áll: a vajúdásból, a kitolásból és a lepény megszületéséből. A folyamat a vajúdással indul, amikor a méhösszehúzódások szabályossá válnak és fokozatosan erősödnek. A fájások azért jelentkeznek, mert a méhszáj egyre tágul, hogy a baba áthaladhasson a szülőcsatornán.

A szülés kezdetét jelezheti még a magzatvíz elfolyása, de előfordulhat, hogy ez elmarad, és később az orvos repeszti meg a magzatburkot a megfelelő időben.

Kezdetben a fájások 10-15 percenként jelentkeznek, rövidek és még viszonylag gyengék, majd egyre sűrűbben jönnek, 3-5 percenként, hosszabbak és intenzívebbek lesznek. A vajúdás átlagosan 6-18 órán keresztül tarthat, első szülésnél jellemzően hosszabb ideig. 

Előfordulhat az is, hogy gyógyszerrel segítik elő a tágulást, a fájdalom csillapítására pedig többféle lehetőség van: epidurális érzéstelenítés, enyhébb hatású készítmények, speciális légzéstechnika, mozgás vagy melegvizes zuhany. Vajúdás közben rendszeresen ellenőrzik a méhszáj tágulását és a baba szívhangját, hogy minden rendben haladjon.

A kitolás – amikor megszületik a baba

Amikor a méhszáj teljesen kitágult, megindulnak a tolófájások. Ezek erősek, hullámokban érkeznek, és minden egyes fájáskor a baba egyre lejjebb kerül. Az orvos vagy a szülésznő segít abban, hogy mikor vegyél levegőt, mikor tartsd vissza, és mikor nyomj – ezzel irányítják a tempót, hogy a baba fokozatosan haladjon előre, és a gát minél kevésbé sérüljön.

A gátmetszést nem rutinszerűen végzik, hanem akkor, ha a baba vagy az anya biztonsága ezt indokolja. Ha a gát nagyon feszül, a baba nagyobb súlyú, vagy romlik a szívhangja, és gyorsítani kell a megszületését. Egy kis bemetszést ejtenek a gáton, hogy elkerüljék a mélyebb, szabálytalan szakadást. (A beavatkozás után a sebet helyi érzéstelenítésben összevarrják.)

A legtöbb baba fejjel lefelé helyezkedik el a szülőcsatornában. Ha nem így fekszik, hanem például farfekvésben, az orvos figyeli, hogy biztonságosan halad-e a szülés, és szükség esetén segíthet a baba kíméletes forgatásával vagy császármetszésre kerülhet sor.

A lepény megszületése

A méhlepény a terhesség alatt ellátta a babát oxigénnel és tápanyagokkal, a szülés után azonban már nincs szükség rá. A legtöbb esetben magától leválik és távozik, de ha elakad, az orvos beavatkozik, és elősegíti a lepény leválását. Erre azért van szükség, mert a bent maradt szövetek gyulladást vagy erősebb vérzést okozhatnának.

Az első órák a szülés után

Kisebb vérzés, alhasi feszülés, enyhe görcs jelentkezése ilyenkor normális jelenség, mint ahogy egy kis hidegrázás vagy remegés is. Utóbbiak a vérveszteség és a kimerültség miatt lehetnek, és hamar elmúlnak.

Amíg téged ellenőriznek, és vigyáznak rád, addig a babát is megvizsgálják: megnézik a légzését, a reflexeit, az izomtónusát, a bőrszínét, a súlyát. Ez a vizsgálat csak néhány percig tart, és ha minden rendben van, rövid időre a mellkasodra is helyezhetik – megtörténik az első igazi érintés köztetek. 

A gyermekágyi időszak

A szülést 4–6 hétig tartó úgynevezett gyermekágyi időszak követi, a szülés utáni testi és lelki regeneráció időszaka. A méh fokozatosan visszahúzódik az eredeti méretére, gyógyul a gát, normalizálódnak a hormonszintek, rendeződik a keringés és a folyadékháztartás, a hasizmok és a medencefenék izmai pedig fokozatosan erősödnek.
Bár a szülésnek megvan a maga általános menete, mindenkinél másképp zajlik. Van, akinél gyorsan és viszonylag könnyen születik meg a baba, másnál hosszabb, fárasztóbb és fájdalmasabb a folyamat.


Még ha ijesztőnek is tűnik a szülés, ne feledd: erős vagy, és biztosan képes vagy rá! Amikor meglátod és magadhoz öleled a kisbabádat, már csak arra fogsz gondolni, milyen jó, hogy végre itt van.

Oszd meg ezt a bejegyzést

Facebook
Twitter
LinkedIn

Iratkozz fel hírlevelünkre

Ne maradj le a várandósságod legszebb pillanatairól! Iratkozz fel és minden hónapban személyre szabott tartalmat küldünk – pont akkor, amikor a legjobban jön!

Iratkozz fel hírlevelünkre

Ne maradj le a várandósságod legszebb pillanatairól! Iratkozz fel és minden hónapban személyre szabott tartalmat küldünk – pont akkor, amikor a legjobban jön!