A terhesség első három hónapjában, az első trimeszterben nagyon intenzív a baba fejlődése. Nem véletlen, hogy sok kismama számára fizikailag és érzelmileg is megterhelő ez az időszak, hiszen jelentős változások történnek a testében.
Az első hetek még szinte észrevétlenül zajlanak
A terhesség kezdetét az utolsó menstruáció első napjától számítják, így az első két hét még a ciklus része. Ezt követi az ovuláció és a megtermékenyülés, a petesejt és a spermium egyesüléséből létrejön a zigóta. Elkezd osztódni, beágyazódni a méhbe.
Most már embrió, védőburokként körbeveszi a petezsák, kialakul a méhlepény (placenta), amely oxigént és tápanyagokat szállít, hormonokat is termel. A sejtek csíralemezekbe rendeződnek, ezekből fejlődnek majd ki a szervek, az idegrendszer, a keringés, a gerincvelő stb.
A 6. héten megdobban a kicsi szív
A 6. hét körül már ultrahangon is látni és hallani a kicsi szívét. Megjelennek a végtagkezdemények, az orrkezdemény, a szájnyílás, a szemhólyag, az agy is fejlődésnek indul. A kis borsószemnek a 7-8. hétben megnyúlnak a karjai, a lábai, formálódik az arca, a fülei és a szemei, kifejlődnek a belső szervei. Kialakul a köldökzsinór is, hogy összekösse a méhlepényt a babával.
A 9. hétben már 2 cm és 2 gramm körüli a pici
Már kivehető az arcocskája, sőt a könyöke, a térde is. A 10. hétre a kezén és a lábán is különállnak az ujjak, és bár ilyenkor még nem látszik ultrahangon, de a külső nemi szervek is kezdenek kialakulni. A magzati mozgások is megindulnak, de még nem fogod érezni.
A 12. hétre minden szerv kifejlődik!
Mint láthatod, a fejlődés valóban nagyon intenzív az első trimeszterben, hiszen a petesejtből kifejlődik egy teljes kis emberke. Működnek a szervei, a reflexei, innentől kezdve érni, növekedni fog a pocakodban. Most akkora, mint egy kis szilva.
Mivel segítheted a babád egészséges fejlődését?
Ebben az időszakban kiemelten fontos a kiegyensúlyozott, változatos étrend, a megfelelő folyadékbevitel, a kíméletes, de rendszeres testmozgás, valamint a folsav pótlása, amely segít megelőzni az idegcsőzáródási rendellenességeket.
Figyelj a tested jelzéseire, ha fáradtnak, gyengének érzed magad, pihenj eleget. Az első hónapokban főleg a terhességi hányinger az, amely megnehezítheti a napjaidat. Ha nem bírod a rosszulléteket, beszélj az orvosoddal, hogyan enyhítők a kellemetlen tünetek.






