A várandósság első heteiben jelentős változásokra számíthatsz, elsősorban a hormonoknak köszönhetően. Külsőleg még nem annyira látványosak ezek a változások, de a tested szinte minden területére hatással lehetnek.
A terhesség átlagosan 40 hétig tart, ez három trimeszterre van felosztva. Az első trimeszter az utolsó menstruáció első napjától számított 12. hét végéig tart. Az első hetekben megváltoznak a hormonszintek, amelyek befolyásolják a fizikai állapotodat, az idegrendszeredet, az érzelmeidet is.
A terhességi hányinger a leggyakoribb tünet
Már az 5-6. héten elkezdődhet az émelygés, a hányinger, amely nemcsak reggel jelentkezhet, hanem a nap bármely szakában. Lehet egészen enyhe, rövid ideig tartó, de erőteljesebb, tartós is, kísérheti többszöri hányás. A rosszulléteket csökkentheted megfelelő étrenddel, sós kekszekkel, hideg folyadékkal, gyógynövényekkel, ha mégis nehezen viseled, kérhetsz segítséget az orvosodtól.
Gyakori a kívánósság is ebben az időszakban, valamint az ellentéte, megundorodhatsz bizonyos szagoktól, ételektől.
Érzékennyé válik, feszülni kezd a melled
A hormonszintek, különösen az ösztrogén és a progeszteron emelkedése serkentik a tejmirigyek fejlődését, a mellek vérellátása is fokozódik, ez okozza a kellemetlen mellfeszülést, érzékenységet. Meg is duzzadnak, sokszor az erek is jobban kirajzolódnak rajtuk, a mellbimbók sötétebbé válhatnak a fokozott pigmenttermelődéstől.
Gyakori vizelési inger, illetve székrekedés jelentkezhet
A méhed növekedésnek indul, nyomhatja a húgyhólyagot, ezért kell gyakrabban szaladgálnod az illemhelyiségbe. A progeszteronszint megugrása lassítja az emésztést, a bélmozgást, ezért könnyen kialakulhat puffadás, gyomorégés, székrekedés. Ha odafigyelsz a folyadékpótlásra, a rostfogyasztásra és a rendszeres testmozgásra, elkerülheted, mérsékelheted.
A csökkenő vérnyomás, a szaporább szívverés most normális jelenség
Változnak a hormonok, a vérkeringés, kitágulnak az erek, így a vérnyomásod kicsit alacsonyabb lesz. A szív is többet dolgozik, több vért pumpál, ami emeli a pulzusszámot.
Újra kamasznak érzheted magad
Sajnos nem a jó bulik miatt. A hormonok a bőr faggyútermelésére is hatással vannak, eltömődhetnek a pórusok, gyakori, hogy gyulladtabb, pattanásos lesz a bőr. Mielőtt rákennél valamilyen csodaszert, kérd ki az orvos vagy a védőnő tanácsát, mert vannak hatóanyagok, amelyeket terhesség alatt jobb kerülni.
Mielőtt betáraznál alapozókból vagy fejre húzható papírzacskókból, tudd, hogy nem mindenki küzd pattanásokkal, sőt sok várandós nőnek kifejezetten gyönyörűvé válik a bőre.
Ólmos fáradtság, álmosság törhet rád
Sokan átaludnák ezeket a heteket, és nehezükre esik még az egyszerű hétköznapi tevékenységeket is elvégezni. Ebben az időszakban legálisan lehetsz „lusta”, figyelj a tested jelzéseire, és pihenj eleget. De azért ne menj át tunyaságba, mert minél többet heverészel, annál jobban csökken az energiaszinted, annál nehezebben fogod összekapni magad. Nemsokára elmúlik ez a fáradékonyság, jobban fogod magad érezni.
Jönnek a hangulatingadozások, a levertség, a szorongás, az ingerlékenység
Lehet, hogy nem lesz könnyű veled ebben az időszakban, de most biztos megértőbb lesz a környezeted. Próbáld elfogadni, hogy az érzelmeid, az idegeid most táncot járnak, de azért próbálj annyira úrrá lenni a kilengéseiden, hogy ne kapd le senki fejét, vagy ne süllyedj depresszióba. A terhes kismamáknak sok mindent elnéznek, fogj mindent a hormonokra!
Ezek a változások nem éppen kellemesek, de minden azért történik, hogy egy új élet fejlődhessen benned, biztonságban legyen a babád, jó helyen. A második trimeszter már könnyebb lesz, ráadásul meglehet, hogy a változásokat nálad nem kísérik sem rosszullétek, sem rossz érzések.






